Párosan szép a pofon

2011.09.29. 15:07 Swacsa

A szezon második mérkőzése a Ridomil SC csapata ellen - hazai pályán - zajlott, akik tavasszal a 3.C ligát a második helyen zárták. A csapat összetétele megint vegyes volt, de bíztunk benne hogy több gólt rúgunk, mint kapunk. Tudósítóink jelentése következik:

A csapat megint csak az új igazolások segítségével tudott kiállni, ám ez mit se változtatott a színvonalon. Mufy védte a kapunkat, aki úgy számolta, hogy már öt rúgott gólnál járunk, így ő még kaphat két potyát, ám kiderült, hogy még az előző napi Felcsút-Alcsút örök-rangadó 5-1-es emléke maradt meg a fejében az ATV-ről. Bobo is próbálta számon tartani az eseményeket, de számára is csak a honlapról tudatosult, hogy kikaptunk. Az egyik előrefutása után aztán lecsúszott a lövése, így gól lett belőle, ez talán szépségtapasz volt az eddigiekre. Babarnak is sikerült egy "maradónás" cselsorozat után - a lányok mellett - a védőket is elszédítenie, a kapusuk is csak tátott szájjal nézte, ahogy a labda a hálóba kerül, de mivel a láthatatlanná tévő köpönyegben volt a csatárunk, így nem tudni ki lőtte. A harmadik gólt - ami lehet, hogy a legelső volt - Ádám lőtte, de ez is csak a szoros eredményre volt elég, a vége 4-3 lett oda.

Játékosok: Babar, Bobo (1), Ádám (1), Karesz, Mufy , Szücsi, B.Attila

Következő meccsünk : október 3., hétfő 21:00 Bizsda - h1 Jelentkezzetek!
 

Szólj hozzá!

Címkék: ridomi sc

A bejegyzés trackback címe:

https://error-reloaded.blog.hu/api/trackback/id/tr883265183

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása