Kedv! Remények! Lillák! Isten véletek!

2011.06.03. 11:55 Swacsa

A liga-első Bizsda csapatával játszottuk a szezon utolsó előtti mérkőzését, ha sikerül a győzelmet megszerezni akkor még reménykedhetünk egy 1., vagy talán 2. helyezésben, és így a 2. ligába jutásba. Mufynak hála két 2. ligás "Arc" is jött segíteni, Karesz is befutott fájós lábbal, végül Attish is meggyőzte az előző meccsen védő kapus haverját, hogy a mi hálónkat is őrizze, így ebben a szezonban példátlan 10 fővel indultunk neki a meccsnek.

A mérkőzés egy hideg-zuhannyal indult, mivel kb az 5. percben egy beadást követően megpattant a labda egy védőnk lábán, majd onnan a rövidre vágódott be a kapunkba 1-0 oda. Ezt követően próbáltunk támadni, lőni, de már érthető miért vezetik a ligát: az ellenfél idáig nem tapasztalható fegyelmezettséggel védekezett, a támadásaikat követően pár pillanat alatt visszazárt az egész védelem, és így se indulni nem tudtunk, se 1-1-ben nem tudtuk nagyon megverni őket - vagy ha igen besegítettek egymásnak. Sajnos a kényszerítők, befutások se mentek ma olyan jól, habár a meccsen több kapufát is rúgtunk. Végül nagy nehezen az Arc-Fc vendégjátékosának, Balázsnak sikerült egy óriási gólt lőni, a rövidre lőve a kapufáról vágódott a labda a hosszú sarokba a kapufa mellé, 1-1.

Sajnos az örömünk nem tartott sokáig, mivel pár percre rá egy rossz felszabadítás után egy eszméletlenül eltalált lövés vágódott be (szabályosan) a pipába, és habár több mint 10 m-ről jött a löket, az erőssége miatt vendék kapusunkat egyáltalán nem hibáztathatjuk - inkább a védőinket :) Félidőben maradt ez az eredmény, 2-1 oda.

A második félidőben erősödött a nyomás az ellenfélen, szinte végig mi támadtunk, védekezni is egész pályára kimentünk, és így rengeteg eladott labdájuk volt, mivel a kontrázás nem ment nekik.

Most már azt se lehet mondani, hogy nem alakítottunk ki helyzeteket, mert volt rengeteg lehetőségünk, de sajnos a kaput rendre elkerülték a lövések. Érezhető volt a sérülés Karesz, Tinho és - a végül idő előtt ki is szálló, a másik Arc Fc légiós - Mülli lábán is, nem is beszélve azokról, akiknek szintén fájt valamilye, csak én nem tudok róla...

A félidő közepe fele Balázs egy jó belépése után megtolta a labdát, majd a hatoson belül már későn léptek oda neki, így mi hetesért reklamáltunk. Nagy huza-vona után végül rúghattuk is - ők még kívül látták a szabálytalanságot - amit Szücsi magabiztosat értékesített, így 2-2 volt az állás kb. 10-15 perccel a vége előtt.

A meccs vége fele közeledve 5 csere ide vagy oda, rajtunk is érezhető volt a fáradtság, 1-1 necces kontrát már az ellenfél is tudott indítani, és sajnos ennek meg is lett a gyümölcse, sikerült egy gyors indulásból gólt szerezniük, 3-2 a javukra.

A hangulat is kezdett egyre paprikásabb lenni, mivel nem csak - érzésünk szerint - szabálytalanul védekeztek (nehéz határt húzni a szabályos vállal lökés és az emberre menő feltartás között), de néhányuk még nagyképű és kifejezetten undorító megjegyzésekkel is hergeltek minket - meg is kapták tőlem a "Nem fair play" minősítést.

Sajnos hiába voltak továbbra is helyzeteink, nem sikerült gólt szerezni, így végül 3-2-re kaptunk ki a liga-elsőtől, aki továbbra is veretlen maradt 10-0-val állnak.

Összességében nem volt egy kifejezetten ügyes csapat, de a védekezésük fegyelmezettségét - ha nem is mindig szabályos - dicsérni lehet. Sajnos így egyre kevesebb az esély - talán még matematikai van - a feljutásra, de ehhez még mindenképpen kell a jövő heti győzelem!

Csapat: Szücsi 1, Balázs 1, Mufy, Tinho, Attish, Mülli, Karesz, Bati, "kapus", Swacsa

Utolsó meccsünk jövő héten kedden 17:00-tól a Bogdány2-es pályán:
http://error-reloaded.blog.hu/2010/09/15/doodle_jelentkezes
 

Utána évzáró sörözés a Szertárban (régi Pálya), ahova akár izzadtan is be lehet ülni pár sörre!


 

Szólj hozzá!

Címkék: bizsda

A bejegyzés trackback címe:

https://error-reloaded.blog.hu/api/trackback/id/tr212953905

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása