Oxigénhiány - 3 felvonásos tragiomédia

2011.10.18. 16:22 Swacsa

Az elmúlt hetekben kicsit elmaradtak a beszámolók, most egy post-trilógiával jelentkezik a főszerkesztő:

A Bizsda ellen játszott tavalyi mérkőzésünk után némi bizonytalansággal vágtunk neki a meccsnek, mivel ők voltak talán az egyetlen tavaszi ellenfél, akik védekezése dicséretre méltó volt. Sajnos ez idén se alakul másképp:


Első probléma, hogy egy órával a meccs előtt még csak négy fő jelentkezett játékra, így mivel Mufy már egy másik meccs miatt kint fagyoskodott a pályán így ő inkább hazament - lévén úgyse leszünk meg elegen. Sikerült még Borbély Atit és Bobo-t is elérni (hogy ne jöjjenek), bíztunk benne h Karesz is értesül a lemondásról. Az ellenfél már úton volt, ők mindenképpen szerettek volna legalább egy edzőmeccset játszani, mondtam h az 5-0-t kérhetik. Aztán Karesz hív a meccs előtt 2 perccel hogy hol vannak a többiek, mert jött pár haverja, és vannak már öten, de az kevés. Hát végül nem is lettek többen, lássuk a beszámolót a pályáról, mi is maradt meg a fejekben a nagy hajtásban. Karesz beszámolója:

A játék elkezdődött, kaptunk hirtelen legalább 2 gólt. A játék menete gyorsan kirajzolódott. A Bizsda hozta a fegyelmezett, sokat futós játékát, közelről-távolról bombáztak. Épp egy ilyen bombával lőttek egy kapufát, ami úgy pattant vissza hogy Gábor fejét telibe kapta. KO közeli állapotban szédelgett egy kicsit, aztán leváltottam a kapuban, hogy magához térhessen. A becsületgólt én rúgtam egy gyors passzos felfutást követően. Az első félidőben volt nálunk egy sérülés is, így cserénk már nem maradt, és mivel erőnléttel se álltunk valami jól, ezért a második félidőben mondtam Gábornak, hogy ha van kedve, jöjjön ki kapuból, és cserélgessük egymást a kapuban. Rutinosan kevés futásos játékra váltottunk (no nem a tapasztalat miatt, hanem mert már nem maradt erő :), úgyhogy túl sok futkosás már nem volt a második félidőben, de a helyzethez képest sikerült valamennyire védekezni. Igazából annak ellenére, hogy teljesen esélytelenek voltunk az első pillanattól kezdve, mindenki kitett magáért és hajtott.
 

A meccs vége 12-1 lett a Bizsda javára, igazándiból nem is tudjuk h ki volt név szerint a másik 2-3 csapattag, akinek a segítségével ki tudtunk állni. Így utólag is köszönjük nekik! Csapatagok: Karesz - 1, Deák Ati, Oros Ádám, + 2-3 fő :)
 



Következő hét, kicsit erősebb összeállítással, ám kapusunk szintén nincs. A meccs nem kezdődött rosszul, támadott minkét oldal (adtunk egymásnak mint ló-a-lónak), ám mégis a Vén Tapacs csapata talált be a kapuba egy védőt megelőző beadást követően. Az első félidőben sajnos nem tudtunk igazán veszélyes helyzetet kialakítani, volt 1-2 lövésünk, de általában a kapusukig nem jutott el a dolog. Kaptunk még 1 (vagy talán 2) gólt az 1. félidőben, de térfélcserénél éreztük, hogy ez is verhető ellenfél lenne.
A második félidőben aztán tovább romlott a helyzet, eladott labdák, majd ellen-kontrák, sima gólokat lőtt az ellenfél, nem is álltak meg 6-ig. Ekkor végre Mufynak sikerült megindulni, így mi is megszereztük a becsületgól. Ezután Ádámmal a kapuból kijőve 5-4 ellen támadtuk az ellent, ami szintén jó taktikának tűnt, Swacsa először még a kapufa mellől elbénázta Bobo keresztpasszát, de a következő támadásban Szücsi passzát értékesíteni tudta. A végén még egy megpattanó lövésüket bevédtük, így a vége 7-2 lett oda.
Csapatagok: Mufy - 1, Swacsa - 1, Tinho, Bobo, Karesz, Deák Ati, Szücsi
 



A legfrissebb meccsre megint úgy kapartuk össze a csapatot, két új játékos is felhúzta a csapat (nem létező) mezét, így egy cserével álltunk neki a viadalnak. Szokás szerinti közepes kezdés, majd 5 perc után totál kipurcanás, jön is a gól. Karesz hiába védte nagyon jól a kaput a félidő elején csodára már ő se volt képes, 2-0 után jött a kapuscsere. Első támadásából gólt is rúgott, jó csere volt! Félidőben 1-2 gólos különbségnél éreztük, hogy itt még ilyen kondícióval is van keresni valónk, pláne h az ellenfélnél egy csere se volt! A második játékrészben aztán megint jöttek a hátul eladott labdák (sajnos szinte ezt mindenki elcseszte), így könnyű gólokat talált az ellenfél. Ám nem adtuk fel, és a szerencse is mellénk állt: kipattanó/odapattanó helyzetekből Deák Ati 3 gólt is szerzett (vezeti is a házi góllövő listát). 6-4-es állásnál sikerült megint betalálni, így már csak egy gólra voltunk az egáltól, ám hiába osztottuk ki a második félidőben minden támadáskor az embereket szám/mezszín szerint, ez csak egyszer maradt el, máris gólt kaptunk belőle. Szerencsére újra sikerült a gólszerzés, viszont már csak 3 perc volt hátra, 7-6 oda.
Már mindenki hulla volt, szétszakadt a pálya, és egy hiba után 2-1-ben hozták a védőnkre a labdát. Oldalról bepasszolták az üresen álló támadónak, ám Swacsa elvetődve a kapu előtt elcsípte a passzt, majd egyből maga elé gurítva kapusként tört előre, és mivel így ekkor mi voltunk emberfölényben így a két védő széthúzódott, és köztük kb. 10 méterről egy bombával hozta egálra a meccset.

Normális kondícióval és kapussal ez is nyerhető meccs lett volna, ám mi a döntetlennek - és idei első pontjainknak - is nagyon örültünk.
Csapattagok: Deák Ati - 3, Picur - 2, Karesz - 1, Swacsa 1

Következő meccsünk október 24., hétfő 19:00 Galácticos - h1, lehet jelentkezni: http://error-reloaded.blog.hu/2010/09/15/doodle_jelentkezes

Szólj hozzá!

Címkék: bizsda danko pista barati kor ven tapacs

A bejegyzés trackback címe:

https://error-reloaded.blog.hu/api/trackback/id/tr403312095

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása