Legalább a rács legyen meg!

2011.05.20. 10:29 Swacsa

Pár hét kihagyás után újabb mérkőzésre került sor a Hauszmann utcai pálya gyűrött műfüvén. Az időpontbeli kavarások után (thx to swacsa) végül 5en értünk oda kezdésre, majd az első félidő közepén megérkezett egy csere is, így talán nyugodtan játszhattunk a középmezőnyben tanyázó DÉVCS csapata ellen...

Az első félidő gyors gólokkal indult, Ádám, Szücsi majd Koeman is betalált mire Swacsa (a 6. ember) megérkezett. A kapuban ment a rotálás, szinten mindenki védett pár percet, így mondhatjuk hogy két cserénk is volt. Az első félidőben továbbra is alakítottuk ki a helyzeteket, amiket sikerült is gólokra váltani, Koeman és Ádám gólja után Swacsa rúgott egy bombát. A félidő végén még egy emberfölényes kontrát kihasznált az ellenfél, így 6-1-el fordultunk a félidőben, de érzetük hogy talán itt nem lesz gond, elég pontatlanul játszik az ellenfél.

A második játékrészben kicsit érezhető volt nálunk a fáradtság, a gyors indulások helyett inkább lassú felkocogások jellemezték a meccset, ennek hatására a szabálytalanságok is kezdtek megszaporodni. Sajnos nem csak a támadással, a védekezéssel is voltak gondok. Először Swacsa kapott félpályáról egy a talpa alatt becsúszó potyát a vizes labda miatt, majd kaptunk két közeli gólt is - az egyik szintén egy potya kötény Ádi lábai között - , így 8 perccel a vége előtt 6-4 volt a javunkra. Próbáltunk helyzeteket kidolgozni, de vagy a passz volt rossz, vagy belebonyolódtunk a cselekbe, vagy SomoTomi bomba lövései nem hogy kaput, a rácsot se találták el (persze ha jól eltalálta volna a labdát hatalmas gól lett volna, de így még mindig a Trófea fele keresik a labdát...)

Végül megtört a jég, Mufy óriási szólója után most végre a kapuba is betalált, így az idő fogyásával az ellen is kezdte érzeni, hogy itt már nem lesz fordítás. Szücsi sajnos egy ütközés során összefejelt az ellenfél játékosával, így egy darabig nem volt cserénk se (míg a vérzés el nem állt), de szerencsére több gólt nem kaptunk, helyette Koeman jó védekezése utána Swacsa rúgta be a kegyelemdöfést, 8-4 lett a javunkra!

Gólszerzők: Ádám 2, Koeman 2, Swacsa 2, Szücsi 1, Mufy 1

Következő meccsünk a jelenleg 2. helyen álló - idáig veretlen - Bizsda ellen lesz, gyertek verjük el őket: június 2., csütörtök 21:00  Bizsda - Hauszmann
http://error-reloaded.blog.hu/2010/09/15/doodle_jelentkezes

Szólj hozzá!

Címkék: devcs

A bejegyzés trackback címe:

https://error-reloaded.blog.hu/api/trackback/id/tr962918795

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása