Elérkeztünk a szezon utolsó meccséhez, mikor is a tabella 3. helyén álltunk. Döntetlen és győzelem esetén mi vagyunk a bajnokok, ám 5 perc után 0-2-re ment az ellefél...
Havas, csúszós pályán kezdtük a mérkőzést, ahol látszott, hogy jobbak vagyunk, ám pont ennek a kitámadós védekezésnek köszönhetően a térfelünk sokszor üres volt, így oda lendületből üresbe futott az ellenfél támadója. Gyors 5 perc alatt kettő ilyn gólt is lőttek, kezdtünk kétségbe esni.
Aztán szeretncsére Swacsa góljával szépíteni tudtunk, majd néhány kihagyott helyzet után Baggio a kapuból indította Swacsát, aki - a levegőben lekapva sapeszát - a fejével csúsztatta az ellenfél kapujába az egész pályás indítást. Pár percig még tartott a nyomás, Ivánnak?Ricsinek is sikerült kilőni az alsó sarkot, így már nálunk volt a vezetés, 3-2 ide.
A második félidőben átmentünk a kevésbé havas 1-es pályára, ahol nem csúszott annyira a műfű. De a játékunk nem javult, sőt. Sorozatban kihagytuk az emberfölényes! helyzeteket, mindössze Tinho lőtt egy óriási bomba gólt az alapvonalról a kapus füle mellé.
Emellett az ellenfél is kezdett keményebben támadni, kihasználták a rossz védekezéseinket, és a védőink háta mögül kimozdulva rendre üresen tudtak labdához jutni. Elég sok necces szituáció volt, amiből végül csak egy gólt tudtak összehozni. Az utolsó percek már kínszenvedés volt, alig vártuk a meccs végét jelentő (virtuális) sípszót, de végül kihúztuk, 4-3-ra megnyertük a meccset, és ezzel 1. helyen végeztünk a 4.C ligában!
Gólszerzők: Swacsa 2, Iván?Ricsi 1, Tinho 1
Jövőre vár a 3. liga! Íme a kapott Oklevél!