A múlt héten két mérkőzésre is sor került, viszont a kedvező időpont ellenére (19:00) a létszám nagyon necces volt. Végül 6-an jöttük össze, ám Attish az ellenfél csapatában (az igazi barátaival :) lépett pályára, így mi csere és kapus nélkül voltunk kénytelenek végigjátszani a meccset.
A mérkőzés elején már látszott, hogy különbség van a két csapat képességei között, szinte végig a térfelükön folyt a játék, néha 1-2 indítással próbálkoztak, de a gyorslábú védőink sorra meghiúsították ezeket a terveket.
Lassacskán beindult a gólgyártás is, az első félidben Ricsi és Iván lévén szereztünk vezetést, majd a többiek is be-betaláltak.
A második félidőben már elfáradt mindkét csapat, így az ellenfél többet tudott támadni, ám így a kontrákból mi tudtunk gólokat szerezni. Végül a 9 rúgott gól mellé csak egy gólt kaptunk, 9-1 lett a vége!
Gólszerzők: Ricsi 3, Swacsa 3, Iván 2, Tinho 1
A következő meccsünk a 6-2-vel 4. helyen álló Bong csapata ellen lesz dec. 15-én szerdán 20:00-tól lesz a Hauszmannon. Jelen állapot szerint 3. helyen állunk a Tabellán, így mindenképpen csak a győzelem elfogadott!
Szavazzatok ki jön szerdán: http://error-reloaded.blog.hu/2010/09/15/doodle_jelentkezes